Csütörtökön a kibírhatatlan 35-37 fokban tettünk még délelőtt egy búcsú kört Jerevánban. Megnéztük az eldugott de szuper cuki Zoravar templomot és kávézgattunk az Opera melletti Jazzve, helyi kávézóláncban, majd bevásároltunk egy vagon orosz hússalit, örmény sonkát, konyakot, sajtot a Moszkva áruházban a tervezett Sevan tavi pihenésünkhöz.
Jereván buszpályaudvar Sevan tó, július vége
A 35 fokban kókadtan vártuk a buszunkat ami elrepített minket Örményország legnagyobb elvben iható vizű tavához a Sevan tóhoz - az örmények Balatonjához. Az öreg Gaz kisbusz lassan nyekergett fel a hegyeken át a tóhoz. Ahogy jöttünk egyre sűrűsödtek a felhők, még poénkodtunk is hogy tuti hideg esős időnk lesz - hisz strandolni megyünk - de ez teljesen irreálisnak tűnt az elmúlt napok hősége után. Ennek ellenére tópart tiszta felhőben volt és mikor kiraktak minket a marsutkáról magunk se hittük de az első dolgunk volt hogy pulcsit rántsunk.
Pár perc múlva be is farolt mellénk egy a záróvonalat jelképező füves emelvényen átugrató kiszuperált Lada 3 susogós helyi vendéglátóval, akiket és az általuk kiadott olcsó 'tóparti faházat' még a jereváni barátaink szerveztek le. Be is préseltük magunkat a Ladába majd teljes 100 métert mentünk is vele hogy megérkezzünk egy teljesen elhagyatott, közepesen koszos, szebb napokat látott területre ahol állt pár kiszuperált vagon, egy öreg ház félig a vízen (!) és pár tűzrakóhely szerűség, melyből 2.nél volt is pár sütögető helyi brigád a 20 éves Merdzsójuknak dőlve, amiből szólt a lakodalmas. Az egyik kiszuperált vagon szerűséget meg is kaptuk szállásnak.
Kissé kétségbeesetten álltunk az esős 15 fokban a leharcolt főútmelletti lerongyolódott vagonunk mellett, mert pár perce még a buszban arra számítottunk hogy egy kedves kis alpesi tó partján a fenyőerdő szélén a sziklák tövében kapunk egy festői faházat majd a jereváni 37 fok helyett itt mondjuk 30 fokban vetjük magunkat hűsölni a tóba.
Az első sokkot egy kis örmény konyakkal és a helyben kapható sörrel orvosolva és 7 perc alatt kimerítve a sétálási lehetőségeket, újra Ladába vetettük magunkat hogy felfedezzük a helyi látnivalót. Sevanavankot. Itt a tóba nyúló félszigeten van 2 nagyon impozáns fekvésű majd ezer éves a tóra néző templom és pár IV. századi rom, illetve a tóparton az ’örmény riviéra maga’.
A parton teljesen Macskajaj film hangulatban az üvöltő szintire dalolásztak és ropták a kedves örmények és egy percig sem zavarta őket hogy 12 fok volt és időnkét esett. Páran még a tóba is becsobbantak egy gyors fürcsire. A lerobbant vendéglátóhelyek közé beállítottak a mi lakhelyünkhöz hasonlatos vagonokat.
Egy idő után átvonultunk a környék híres tóparti éttermébe, ami furcsa helyi szokás szerint sok kis különteremből állt. Szerencsére volt egy közös fedett tóparti rész, ahol pár vidáman vodkázó helyi család mellett dobtuk be a tóból származó szig nevű hal sültet és a tavi rákból készült fűszeres ragut.
Este a helyi srácok még a vagonunknál gyenge oroszsággal elmesélték hogy egyetlen örmény harcos hogy tudott bármikor legyőzni sokkal több gyűlölt azerit/perzsát/törököt. Mindezt egy kis füzetben rajzzal illusztrálták.
Másnap a hideg miatt továbbálltunk az Örményország Svájcának nevezett Dilijan nevű városba. No ezen városka és Svájc között azért elég kevés azonosságot tudok felsorolni a hegyeken kívül (ami a fél országra jellemző). Szomorúan lepattant komcsi épületek és hajdani szovjet turistákat kiszolgáló, mára teljesen romos díszparkok. Azért 2-3 órácska sétára kellemes volt, különösen az egy db. kb. 200 méteres felújított utca, egy kedves öreg kutyával.
A 'modern' városrészen pedig egyfajta szomorú komcsi lepattantság volt jellemző, a kedves emberek és gyönyörű hegyek ellenére.
Szerencsére nem volt sokkal több látnivaló, Grúziában meg már kitúráztuk magunkat, így nem fedeztük fel a környék túraútvonalait, hanem indultunk, legalábbis indulni akartunk az impozáns ősi templomokról és a vad tájairól (valamint az ipari roncsemlékművekről, bányákról) híres Debed Kanyonba.
