A kolumbiai kis körutat a karib pihenés után az ország fő turisztikai attrakciójában Cartagenában folytattuk. Az útibeszámoló első részében az ország 8 milliós fővárosáról Bogotáról, majd a karib parti Santa Marta-ról és a Tayrona parkbeli kalandjainkról írtam. Cartagena környékén elugrottunk még egy utolsót strandolni a hófehér homokjáról híres Playa Blancába majd a melegnek búcsút intve elrepültünk Calin át a hegyekbe. Először Popayant, a gyarmati örökségű fehért várost fedeztük fel, majd onnan egy igen rázós buszúttal, a nemrég még FARC területen keresztül San Augustínba utaztunk. Az Andokban megbúvó kisváros a környékén lévő ezer évesnél régebbi, néha igen abszurd szobrokról híres. Ám a környékre a megszámlálhatatlan több száz méteres vízesés miatt önmagában is megérte eljönni, a vacak hideg, esős idő ellenére. Végül Popayanból repültünk vissza Bogotába, ahonnan egy nem tervezett panamai kitérővel jöttünk haza.
Cartagena nagyságrendekkel turistásabb mint Kolumbia többi része. Eleve itt kötnek ki a nagy karibi óceánjáró hajók, csomó fapados járat is jön ide és még a kolumbiaiak is itt szeretnek nyaralni. Persze nem véletlenül: nagyon jó állapotban maradt meg a spanyolok által, a tengeri kiszögelésre épített gyarmati kori óváros és közben nagyon hangulatos az egész, ahogy az egészet belakják a helyeik. Centro az óváros, ahol
a szép műemléki épületeken túl főleg drágább hotelek, bárok és éttermek és elmaradhatatlan helyi Juan Valdez kávézók vannak. A Centro-val összenőtt San Diego negyedben már vannak olcsóbb, de kajáldák, kocsmák, nyugis hangulatos terecskék. Ennek a negyednek a szélén pedig helyi boltokkal és utcai árusokkal teli forgalmas, nyüzsgő utcák kezdődnek. Mi a belvárosi park túloldalán lévő Getsemani negyedben szálltunk meg, ami a szegényebbek lakóhelye lehetett a gyarmati időkben és a mai napig hangulatos negyed. Egyszintes régi, színes épületek , teljesen helyi kajáldák, egy turistáknak szóló kocsmautca. Getsemaniban teljesen rendben lévő karib hangulat uralkodott: közösen tornázó, zenélő helyi színes lakosság, utcai sütödék, cevichézők, tömött gyarmati korból megmaradt templomok. Mivel az egész óvárost gyakorlatilag teljesen körbeveszi a tenger nagyon könnyen besétálható az egész belső rész.
Cartagenában az 1-2 napnyi óvárosban mászkáláson túl el lehet menni a régi spanyol erődbe, illetve inkább bringával a helyi turistákkal teli Bocagrande hotelsorához, és előtte lévő egész rendben tartott, de döntően helyi arcokkal teli strandokhoz. Akinek kevesebb ideje van, annak Bocagrande azért kihagyható. Ami viszont tényleg szép tengerpart, az a közelben lévő 
Playa Blanca. Ide legegyszerűbb a mindenhol befizethető buszokkal menni - a tömegközlekedés nagyon hosszú. A part szép - bár nem egy Tayrona park, viszont az 'éttermes rész' elképesztően tömött és minden csak nem hangulatos. Ezért érdemes vagy eleve a 'bungallow-s részhez' menni vagy átsétálni oda, ahol sokkal kevesebb ember van és nem is piszkálják hülyeségekkel az utazót, ráadásul szebb is ez a rész. Ami lényeges, senki ne egyen, főleg a nyári honapokban nyers osztrigát, amit a parton árulnak a bácsik. Ahogy sajnos magam is megtapasztaltam, hogy csúnya fertőzést lehet kapni tőle.
Utunk következő állomása a 'Fehér város' Popayan volt az ecuadori határ közelében, magasan az Andokban. A 
spanyol hódítók még az 1500-as évek első felében kezdték építeni stratégiai pontként Quito és Cartagena között. Mivel Popayan ma is csak 250 ezres, ezért megmaradt a bájos kisvárosi hangulat, és kolóniális épületek dominálják ma is a belvárost. Azért óvatosan kell itt is mászkálni este, mert még egy ekkora kisvárosnak is van rossz környéke, ráadásul 2 utcára a főtértől. Cartagenaból nem volt közvetlen repülő, ezért Kolumbia bűnözés fővárosába Caliba repültünk (amit sokan ajánlanak elkerülni) és onnan buszoztunk át Popayanba két óra alatt. A 'Fehér város' belvárosa pár utca, hamar bejárható, fél nap elég rá. Találtunk egy isteni éttermet, remek BBQ-val,steakekkel a főtér mellett, La Cosecha Parrillada ahová a helyi jobb népek járnak és még minket szakadt hátizsákos utazókat sem dobtak ki. A hely Cartagena után nagyon kellemesen olcsó volt. A városka egyébként tényleg hangulatos, még egy esti meleg büszkeség koncertbe is belefutottunk a főtér mellett, amire a sokan kijöttek bulizni. Nem érdemes kihagyni a belváros szélén lévő kis dombot ahová a fiatalság java is kivonul késő délutánonként. Alatta van pár jó bár is, helyi kézműves serekkel.
Popayanból buszra ugrottunk San Augustin felé. A táv nem nagy, ám az aszfalt út hiánya azért lelassítja az utat. Mivel nem voltunk elég rafkósak mint a helyiek, ezért a kisbusznak csak a hátsó részében maradt hely. Itt nemcsak fél métereket repültünk fel-le a kissé göröngyös út alatt, de még egy igen dölyfös helyi bácsival is meg kellett kűzdenem az ülések közötti karfa használatáért, a majd 5 órás zötykölődés alatt. San Augustin igazi kisváros, pár gyarmati épülettel és értelmetlenül olcsó éttermekkel (steak 400 Ft). Ám amiért a népek idejárnak - már mióta a FARC gerillákkal kitört a béke - az a 1000-2000 éves furcsa szobrok, melyet egy indián kultúra hagyott itt. A legnagyobb archeológiai park a városka szélén van és akár gyalog vagy
helyi kis busszal is elérhető. Itt vannak talán a legismertebb szobrok és egy kis múzeum is. Az egész egy kellemes 3-4 óra alatt besétálható. Este a belvárosban elcsíptünk valamilyen ünnepet is, ahol a csöpögő eső ellenére rengetegen népviseltben lovakkal volnultak fel és táncoltatták a lovaikat. Az eső elől az utcán játszó rezesbanda egy konténerbe menekült és onnan nyomta a talpalávalót.
Hamár az ember eljön idáig érdemes több napot is eltölteni a környéken, mert számos további ősi emlék is van a környéken és nem mellesleg pedig elképesztő a táj: hatalmas vad hegyekkel és vízesésekkel. A vízesések tényleg 
lépten nyomon felbukkannak az út mellett, ahogy mászkál a környéken az ember. Van, hogy egyszerre hármat is látni, sok közülük 3-400 méteres is. Mi egy napig dzsippel majd a következő nap lovakkal jártuk a környéket. Tényleg fantasztikus, hogy úton útfélen tűntek elő a több mint ezer éves szobrok faragások. Az idő viszont nem volt kegyes hozzánk, gyakorlatilag végig eset, alsóneműig vizesen szálltunk fel 3 nap után a Popayanba visszazötyögő buszunkra. Onnan egy kis helyi légitársasággal jutottunk vissza Bogotába.
Bogotában még ejtőztünk és iszogattam a Bogota Beer Company Septimazo nevű teljesen rendben lévő IPA-ját. Bogotából indultunk kissé fáradtan, a két és fél hét mászkálás után hazafelé. Azért olyan gyorsan ez nem ment, mivel meghibásodott a gépünk, és így a bogotai felszállás után nem sokkal már Panam City repterén vártunk 6-7 órát arra, hogy kitalálják, hogy megy a gépünk vagy sem. Nem ment. Kiraktak így minket a város egy 5 csillagos kaszinó hoteljébe. A kaszinózás helyett inkább kihasználtuk az ajándék estét és másnap délelőttöt és igyekeztünk bejárni Panama City világörökségi Csendes óceán parti kolóniális óvárosát, majd másfél nappal a tervezett után értünk haza Budapestre.
A beszámoló első része itt!
