Kutaisiből a vicces nevű Zugdidin át felbuszoztunk laza 7 óra alatt Svanetti - magas kaukázusi régió fővárosába Mestia-ba. Közben egy kedves helyi úr itatott folyamatosan mindenfélével, sőt miután ő is igencsak ittas lett, a hegyi buszozás kb. 3 megállója alatt (másfél óra alatt) még kajálni is meghívott minket a helyi hússal töltött lepényére.Mestia-t, ezt a kis világtól elzárt tartományi fővárost láthatóan próbálják fejleszteni - egész igényesen - a grúzok. Barátságos belvároska, vendéglőcskék, hotelek, vendégházak a giga nagy havas csúcsok között, no meg a Kaukázus legszebb hegyeit megmászni akaró turistáknak.
Az egész városka és a környező falvak is mindenhol tele vannak úgynevezett őrtornyokkal. Az őrtornyokat a folytonos környékbeli és egymás közötti csatározások miatt építették kb. 800 év óta a helyi vad népek.
Tényleg kicsit könnyen ideges mindenki, mi is vagy 2-3 szor balhéztunk össze a helyiekkel, mikor pl. az étteremben félreértették a rendelést és fel se merült hogy a vendégnek is lehet igaza (nem egy Japán). Pedig kis csapatunk 50%-a, Mogyi és Miklós is kb. anyanyelvi szinten tolja az oroszt.
No szóval a Mestia-i homestay szerűségben, pont 2 őrtorony között kivettünk 3 napot és két egész nap csak a hegyeket jártuk.
Az első nap az elöző este Miklóssal letolt üveg konyak ellenére lenyomtunk egy kb. 8 órás túrában egy családi gleccserhez (Chalaadi Glacier), aminek a jegéből látványosan fakadt egy folyó és zuhantak ki belőle a hatalmas kövek, ami valamiért csak engem zavart mert a többiek ott fényképezkedtek vidáman a gleccser aljában.
Kicsit tovább tartott az utunk mert valami, talán a gleccser hatalmas köveket hordott az ösvényre. A hatalmas jégtömeg és a kékes szájából ömlő víz tényleg szemét jól nézett ki.Egy jó arc, szerintem Zsömle nevű kutya csatlakozott a túránkhoz egy pár órára, amit nem kevés Hatsapurival (grúz sajtos lepény) honoráltunk.
Szerencsére haza sikerült lestoppolnunk egy építési vállalkozó terepjáróját az utolsó pár kilométerre, így nem kellett újra végigkutyagolnunk a Mestia belvárosa is a kis reptere között felhalmozott pár km-nyi sitt és ipari roncsokkal szegélyezett csodás poros úton.
Vacsira bekaptunk pár hinkalit ami olyan mint egy giga nagy fűszeres ravioli/pelmenyi meg újra az Ostri nevű indiaias hangulatú helyi fűszeres kaját. A hinkali egyébként eddig a Tbiliszi 'Szentendréje' Mtshk...-ban volt eddig a legjobb az Old Taverna nevű helyen a katedrálissal szemben.
Másnap kis kávézás után - egy faja teraszon - a Mestia feletti hegycsúcsra majd a utána lévő havas csúcsokkal körbevett Koruldi tavacskákhoz tettünk egy laza majd 10 órás túrát.
Kriszti felmászott a hóhoz is, addig én majd egy órát a tavaknál és az ott legelésző bociknál maradtam kedves nekünk Petőfit grúzul szavaló helyi népekkel, meg legeléső malacokkal. Jól is tettem, mert a 10 óra mászkálásban - kis eltévedéssel - úgy elfáradtam, hogy alig bírtam visszaérni a szállásra, sőt még vacsorázni se bírtam elmenni.
Másnap egy kissé üvöltöző, részeg grúzokkal nehezített éjszaka után elindultunk a tengerpartra. Bár kaptunk Abkház vízumot, mégsem mentünk át, mert több helyi, utazó és hivatalos arc szerint sem engednek vissza a grúzok. Így úgy döntöttünk hogy a szintén szépnek tartott déli grúz Fekete tengerpartra megyünk.
Foly köv!