No, ott hagytam abba hogy eljött az év utolsó napja, és a hiperaktív csapatunk így Szilveszter előttre betervezte Bohol szigetének bejárását. A terv szerint kb 130-150 km-t akartunk beszaladni, hogy lássuk a sziget fő nevezetességeit a Choclate Hillst, valamelyik kobold maki rehabilitációs központot és a Loboc folyót. A többiek kivettek egy kisbuszt, mi meg kivettünk egy 125-ös kismotort. A motorozás vállalhatónak tűnt, mert a kellemes 30-32 fokos elvben száraz évszakban bár minden nap kaptunk egy esőt, de csak ilyen 10 perces zuhét, ami után kisütött a nap. Sajnos ez nem jött aznap be. Simán elkapott minket majd egy órás zivatar a motoron, ami után a gatyámból is csavartam a vizet. A december közepi pusztító tájfun eléggé megkavarta az időt (meg sajnos megzúzta a partmenti korallokat is).
Szóval a szuperzöld trópusi tájon eleinte remek időben motoroztunk át: banán fák, pálmaligetek majd a hegyekben rizsteraszok. Kb. másfél óra alatt el is értünk a sziget közepén lévő volt koralszirtekből kialakult másfél ezernyi Choclate Hillsnek nevezett, egyenként kb. 100-200 méteres képződményekig. Az egyik közepén volt egy parkoló majd fel lehetett lépcsőzni a tetejére a kissé turistás, üvöltő zenés, polaroidod kilátóra. Tök jól nézett ki, de jobb lett volna ha fel lehetett volna menni az 1700 hegyből egy másikra is. viszont itt kezdett leszakadni az ég. Mogyesz (a csajom) mondta hogy várjuk ki az étteremben a szokásos 10 perces esőt. A többiek közben elindultak a buszukkal az egyik minimaki védelmi erdőbe. 10 perc után valóban csendesedett az eső, de sajnos a fél órás motorozás alatt újra felerősödött, így mire megérkeztünk a makikhoz vagy egy fél-hektóliter vizet felvett a ruhánk. Mellesleg az erdős hegyi utakon se volt a legegyszerűbb a zuhéban a motorozás.
Aztán csak megérkeztünk, ha kissé romokban is a fülöpök jelkép állatához, az elsősorban itt Boholon élő koboldmakikhoz (tarsier).
Ezek a pár cm-es majmocskák totál gülüszeműek és annyira lassúak és szerencsétlenek, hogy teljesen érthetetlen hogy nem haltak ki. Mondjuk, legalább erősíti az evolúció elméletét, hogy nem ez a faj lett a bolygó uralkodó faja. Mindenesetre az általunk és egy seregnyi ferde szemű turista által meglátogatott központban tartottak fagy 150 ilyen cuki, de béna makit. Miután csináltunk a 12 épp látható állatokról fejenként 50 képet, rohantunk az ajándékboltba koboldmakis hajcsatot, járókeretet és söröskorsót venni.
A Loboc folyó volt a nap utolsó állomása. Nekem komolyan ez tetszett a legjobban az egész úton. A nagyon zöld dzsungelben, a hegyek között kanyarog a cseszett szép folyó, amiben fittyet hányva a környéken élő 15 méteres pitonokra hatalmasakat csobbantunk. Ahogy egy ilyen folyónál kötelező természetesen kis vízesések is zuhantak bele és a víz felett a hegyoldalban 1-2 punnyadós bárban tolhattuk a sereket és a kaját. 
A vízesés felett pedig a 2 hegycsúcs között egy kifeszített drótkötélre erősítve lehetett vagy fél kilométeren Supermanként átcsúszni pár 100 méterrel a folyó és a vízesés felett. A csúszást a csajommal be is vállaltuk azonnal, csak szegény filippínók alig tudták a 95 kilómat elkapni - így vagy 60 km/h-ra begyorsultam a végére és csak egy méterre a faltól tudtak megállítani.
A kalandok után még várt ránk a másfél órás éjszakai hazamotorozás az igencsak véletlenszerű tereptárgyakkal teletűzdelt utakon. Azért pár faluban, kisvárosban megálltunk jattolni a helyiekkel. Ez a filippínó az egyik legbarátságosabb nép akikkel valaha találkoztam. Mindig kedvesek, barátságosak és beszélgetősek, de az indiai nyomulás nélkül.
Szilveszter lazán telt, kemény italozás a rasztákkal a bungallónknál, majd éjfél a pálmafák között a parton, félig a vízben vagy öt augusztus 20-nyi tűzijátékkal (no meg egy üveg rummal), majd félrészegen minden tengeri hülyeség lesüttetése hajnalban egy parti étteremben.
A következő napokat csak tengerparti lazulással töltöttük itt Panglaon. A fülöp szgki tömegturizmus központja Boracay, amit szerencsére sikerült kihagynunk. Ahogy Kriszék (Bohol/Pangalon utastársaink) elmesélték nem is annyira bánjuk, mert Malapascuán és Alona/Panglao.n is volt fehér homok a Borocayra jellemző dupla árak és tömött strandok nélkül. A Bohol melletti Panglao sziget Alona strandja is azért benne van a legforgalmasabb partok között, de azért itt csak 10 méterenként süttették magukat a jóravaló koreai és német családok. Persze Malapascua után ez is tömegként hatott.
Még egy nap motorral benéztünk a közeli strandokat, ahol főleg a helyiek strandoltak. Elmentünk krúzolni Bohol fővárosába Tagbilaranba, ahol a katedrálisos, parkos spanyol főtéren tobzódott a fél város. Megnéztünk még pár kisvárost pl. egy helyet ahol a spanyolok koralból építették fel a XVII. sz.ban a hatalmas templomot és a kolostort, meg egy másik tengerparti templomot aminek a kertjében hatalmas "no dating" táblák emlékeztettek a katolikus erkölcsökre. Egyébként ezek a filippinók nagyon katolikusok. Minden templom non-stop fullon van hívőkkel.
Sajnos a tengepartozás se tartott örökké. 5 nap után búcsút vettünk a Balira tovább utazó Kriszéktől meg Fülöp szg.ek fővárosa felé vettük az irányt (mármint a repülő, mert Manila vagy 5 szigettel és majd ezer km-el északra volt Boholtól)
Folyt köv.
